Meneküljön, ki merre lát?!

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Úgy látszik, a növekvő árak ellenére továbbra is vonzó menekülési útvonal az agglomeráció. Aki teheti, még megpróbál élni a falusi CSOK adta lehetőségekkel.

A legfelkapottabbak

Pilisjászfalu, Budajenő, Üröm bizonyult a legkedveltebb célpontnak eddig. Nem véletlen, hogy 700 ezer Ft fölé szökött ezeken a településeken a m2-ár.

A sereghajtók sem szégyenkezhetnek

Kicsivel van csak lemaradva Szentendre, Solymár, Szigetmonostor, Halásztelek, Dunakeszi, Mogyoród és Kistarcsa a maga 500-600 ezer forintos m2-árával.

Pest megye gyarapodott

De nem panaszkodhat tulajdonképpen Pest megye többi települése sem az elhanyagoltság miatt, hiszen 187-ből 154-et elleptek a fővárosiak - ezeken a településeken jóval több volt a bevándorló, mint az elvándorló lakosság. Ha más nem, már önmagában az is beszédes adat, hogy csupán 2018 és 2020 között 48 ezer fővel nőtt Pest megye népessége - természetesen a főváros rovására.

A negatívumok sem maradtak el

Felkészületlen infrastruktúra

A kevésbé örömteli vonatkozása ennek az elvándorlásnak, hogy a kistelepülések még mindig nincsenek felkészülve a frissen beköltözőkre... Sem az úthálózat, sem a vasúthálózat nem tud momentán ekkora változást kezelni, így az agglomerációba költözők - amennyiben ingázni kényszerülnek - jelentős időt és pénzt kénytelenek áldozni mindennapos utazásaikra.

Túlpörgetett árak

Az Otthon Centrum adatai szerint ráadásul az újonnan érkezők bőven felhajtották a helyi árakat - a felkapottabb településeken akár 40%-kal.

Igazán szembeszökő a változás az azelőtt kevésbé preferált településeken: a Vecsési járás településein 38%-kal, a Szigetszentmiklósi járásban 28%-kal, a Monori járás településein pedig 27%-kal nőttek a használt házak árai.

Már nincs sok idő

Még csak gondolkodik a falusi CSOK-on? Olvasson utána itt!

Az otthon pedig itt vár Önre - csak rá kell keresnie :)

Forrás: MTI