Újra ragyogni fog a Budavári Palota

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Elkészültek az első tervei a Budavári Palota felújításának. Nem teljesen korhűen, de ahhoz közeli állapotban fog pompázni hazánk egyik legszebb épülete.

A múlt század elején az egymásból nyíló termek 250 méteres térsort alkottak a Budai Palota dunai oldalán. A krisztinavárosi szárny irányába folytatódó térsor a maga 350 méterével a második legnagyobb volt Európában a versailles-i kastély után.

Budavári Palota látványterve 2

Mivel a II.világháborúban súlyosan megsérült az épület, és az azutáni rekonstrukció nem vette figyelembe az épület történelmi hátterét, így a jelenleg látható épület nagyban eltér minden szempontból attól, ami egykor volt. 

A Budavári Palota régen és most

A jelenlegi felújítási tervek szerint visszaállítanák az épület egykori tündöklését.

Budavári Palota látványterve

A Szent István-termet is magába foglaló déli összekötő szárny rekonstrukciója alatt a palota többi részét is felmérték műszaki, építészeti, művészettörténeti és funkcionális szempontból egyaránt, így most már pontosan ismertek a világháború utáni átalakítások, a közművek állapota és elhelyezkedése, azaz minden információ megvan ahhoz, hogy tökéletesen rekonstruálhassák a történelmi jelentőségű épületet.

Forrás: Nemzeti Hauszmann Program FB oldala

Szeretne venni egy, a Budavári Palotára néző ingatlant? Vagy inkább egy modern, energiahatékony ingatlant választana? Vegye igénybe a Zöld Hitel kölcsönt, és a 0%-os CSOK-ot, hogy minél kevesebb pénzért minél értékesebb ingatlanhoz jusson!