A kilakoltatási moratórium meghosszabbítását kezdeményezték

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Két és fél hónappal hosszabbítanák meg a kilakoltatási moratóriumot, a magánszemélyek részére április 30-ig tartana a türelmi idő.

A bírósági végrehajtásról szóló törvény módosításának általános vitájában Harrach Péter, az egyik előterjesztő közölte, a bajba jutott családok számára nyújt védelmet a kilakoltatási moratórium kiterjesztése két és fél hónappal. Hozzátette: a végrehajtás sok ezer családot érint, nagyrészt közüzemi tartozás miatt.

Rögzítette: a mostani módosítás tüneti kezelés, nem jelent végleges megoldást.

A következő parlamenti ciklusban egyértelmű, egyszeri és radikális megoldásra van szükség - mondta.

A politikus szerint hitelezésre szükség van, és ehhez meg kell őrizni a jelzálog intézményét. 

Harrach Péter felsorolta azokat az intézkedéseket, amelyeket az állam az eladósodott családok érdekében tett: 170 ezer szerződést végtörlesztettek, a Nemzeti Eszközkezelő 35 ezer esetben nyújtott 150 ezer embernek segítséget.

Elmondta, az árfolyamgátat 172 ezer szerződő választotta, a bankok 1000 milliárd forintot voltak "kénytelenek" visszaadni az adósoknak.

A kormány elfogadta a javaslatot, átmenetileg enyhítve az ingatlantulajdonosok terheit

Szólt a magáncsőd intézményéről is, amely 1056 családnak, 2700 embernek jelentett megoldást. Közölte, a családi csődvédelem intézményét is módosítani kell, ezt átgondolva, általános törlesztési könnyítéssel együtt fogják megtenni.

Felidézte, hogy idén kezdeményezték azt a törvénymódosítást, hogy ne lehessen becsérték alatt értékesíteni az ingatlanokat.

Ismertetése szerint a módosítás után 1014 ingatlan értékesítettek bírósági árverésen, ennek 50 százaléka a becsértéken kelt el, a másik felét pedig átlagosan 135 százalékon értékesítettek. Harrach Péter úgy látta, ezen a területen van még mit tenni.

A kormány nevében Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára közölte, támogatják a javaslatot.

Forrás: MTI