Tópark - város a város mellett

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az elmúlt 10 év talán legnagyobb agglomerációs ingatlanfejlesztése lépett ismét a megvalósulás rögös útjára. Jövőre fogják átadni az első lakásokat.

2007-ben kezdődött meg a Tópark elnevezésű gigaberuházás az M0-M1-M7 háromszögében. A projekt 140 hektáron, több mint 300 milliárd forintból, 13 év alatt valósult volna meg.

A beruházás célja egy városközpont jellegű épületegyüttes létrehozása volt irodákkal, lakóházakkal, kereskedelmi egységekkel, szállodával. 2010-ig egészen jól haladt az építkezés, de a válság hatására kialakult pénzügyi nehézségek miatt le kellett állítani a kivitelezést.

Tópark - az építkezés leállítása

Hat év pihenés után, úgy tűnik a projekt új életre kel. A Tópark a Lavinamix csoporthoz került, akik állagmegóvással és az úthálózat kiépítésével alapozták meg az előkészületeket, majd 2016 elején bejelentették, hogy a kivitelezést - némi áttervezést követően - folytatni fogják.

Tópark - a kivitelezés folytatódik

2017-re az új tervek elkészültek, a gazdaságilag elavult épületeket újragondolták.

Az irodák egy részét lakóházakká alakították, és olyan műszaki tartalommal töltötték meg, amivel közel 30%-os energiamegtakarítást érhetnek majd el a lakók.

A hang és- hőszigetelt falakon kívül innovatív megoldásnak számít a mennyezetbe épített fűtésrendszer, mellyel nem csak fűteni hanem hűteni is lehet majd a lakásokat. Nagyban meggyorsítja a kivitelezést, hogy az épületek már 80%-ban készen állnak.

Az első ütemben 350 darab 30 és 150 négyzetméter közötti új lakás épül, melyek közül 2018. közepére a lakások fele beköltözhető lesz.

Új tervek

A fejlesztők nem csak az energiahatékonyságot tartották szem előtt, hanem a lakók és dolgozók teljes körű kiszolgálását is.

A könnyű megközelíthetőség mellett ilyenekre is gondoltak, mint bölcsőde, óvoda, drogéria, bankfiók és kereskedelmi egységek.

Az infrastruktúra minden igényt ki fog elégíteni, ezért a lakások iránt igen nagy az érdeklődés - a kivitelezők elmondása szerint. A kedvezőnek mondható 600 000 Ft körüli négyzetméterár mellett a Törökbálinti-tó közelsége is vonzó lehet, hogy valaki kiköltözzön ide.