A községek gyorsították a lakásárak emelkedését

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A tavalyi második negyedévben 0,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közzétett lakásárindex jelentéséből.

A községekben lévő lakások árának 12,2 százalékos emelkedése miatt 5,9 százalékosra gyorsult a lakásárak átlagos emelkedése az előző negyedévhez képest a múlt év harmadik negyedévében. A negyedéves összevetésben Budapesten megállt a lakások drágulása, a tavalyi harmadik negyedévben 3,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző negyedévi 3,5 százalék után. A többi városban és a községekben viszont a második negyedévi stagnálás - egyformán 0,1 százalékos csökkenés - után 4,2, illetve 12,2 százalékkal emelkedtek az árak.

Pénzérmék
Éves összehasonlításban 13,8 százalékos átlagos emelkedésen belül továbbra is Budapesten nőttek leggyorsabban a lakásárak, 22,3 százalékkal, a második negyedévi 26,6 százalék után. A fővárossal ellentétben a városokban és a községekben az éves összevetésű index is élénk emelkedést jelez.

A városokban 9,2-ről 10,7 százalékosra nőtt az éves drágulás üteme, míg a községekben különösen meredek 10 százalékpontos ugrás következtében a második negyedévi 0,2-ről 10,2 százalékosra gyorsult a drágulás.
Az éves áremelkedés továbbra is a Közép-Dunántúlon a legnagyobb, 14,3 százalékos, 1,0 százalékponttal magasabb a második negyedévinél. Észak-Magyarországon viszont 5,9-ről 5,3 százalékosra lassult az áremelkedés üteme a harmadik negyedévre.

Forrás: MTI