Budapest részt vesz a világ legnagyobb ingatlanvásárán

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Budapest újra részt vesz a világ legjelentősebb ingatlanpiaci szakkiállításán, a március 14. és 17. között a franciaországi Cannesban megrendezendő MIPIM-en.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes csütörtökön a fővárosban tájékoztatóján elmondta: azt a gondolatot akarják eljuttatni a befektetőkhöz, hogy a magyar fővárosban dübörög az ingatlanpiac és az elmúlt 6 évben olyan beruházások történtek, amelyekre érdemes odafigyelni.
A főváros a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) összefogása keretében vesz részt az eseményen, amelyre mintegy 23 ezer érdeklődőt várnak - tette hozzá a főpolgármester-helyettes.


Takács Ernő, a 19 legjelentősebb magyarországi ingatlanfejlesztőt tömörítő IFK elnöke azt hangsúlyozta, hogy 2016-ban 2 milliárd eurónyi ingatlanfejlesztési tranzakció történt a fővárosban, ami háromszorosa a 2006-os értéknek.
Felméréseik szerint további bővülés várható 2017-ben, ugyanis tagvállalataik már eddig több mint egymillió négyzetméternyi ingatlanfejlesztést terveznek a fővárosban 1,7 milliárd euró értékben - mutatott rá.


Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa azt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi zsűri döntése alapján a Liget-projekt bekerült a világ négy legelismertebb projektje közé, így esélyes a szakkiállítás nagydíjára a mega project kategóriában. Emellett a 2019-2020-ra elkészülő, több mint 200 milliárd forint értékű beruházás az egyetlen a négy közül, amely az Európai Unióban valósul meg.

Cannes-i látkép

Cannes ad helyet az idei MIPIM eseménynek
A szakkiállítás népszerűségét jelzi, hogy évente csaknem 90 országból 2600 kiállító vesz részt rajta. A legkiválóbb nemzetközi építész-tervező és designer irodák képviseletében mintegy 900 szakember mutatja be munkáit és a legfrissebb innovációkat, trendeket. A MIPIM-en az ingatlanszektor legbefolyásosabb szereplői jönnek össze, ahol ingatlanfejlesztőkkel, iparági szakértőkkel, finanszírozókkal, gazdasági és politikai döntéshozókkal találkozhat a több mint húszezer látogató.


Annak ellenére, hogy Magyarország képviseletében Budapest rendszeres résztvevője a kiállításnak, eddig csak 1999-ben díjaztak hazai projektet: a legjobb irodaház-felújítás kategóriában a Dózsa György úti ING/NN irodaház részesült elismerésben.
A zsűri döntésében komoly szerepet játszott, hogy a Városliget átfogó megújítása a több mint 200 éves park hagyományainak tiszteletben tartásával fog megvalósulni: egyszerre újulnak meg a már itt lévő évszázados intézmények, új múzeumok épülnek olyan sztárépítész-irodák közreműködésével, mint a SANAA és a Sou Fujimoto Architect, de mindezekkel párhuzamosan rehabilitálják a park természeti értékeit, jelentősen növelik zöldfelületeit és környezettudatos megoldásokkal zéró-emissziós övezetté alakítják a teljes területet.

Forrás: MTI