Budapest lett Európa gasztroközpontja

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Aki a gyönyörű környezetben elköltött, finom ételeket és a főzést is szereti, Budapestre kell jönnie - derült ki egy felmérésből.

A National Geographic által készített lista hat várost emel ki világszerte, ahova mindenkinek, aki  a hasát szereti, el kell látogatnia.

Kontinensenként egyetlen várost választottak ki, és bizony Budapest képviseli Európát.

Ha rövid időre érkezik valaki városunkba, azt javasolják, hogy minden idejét a hetedik kerületben töltse. Többek közt a Karavánt is kiemelik. Ajánlott étel mi más is lehetne mint a lángos.

Lángos

Kihagyhatatlan az egész egyszerűen a világ "vitathatatlanul" legszebb kávéházának aposztrofált New York Café. Akik fel akarnak lélegezni a nyomasztóan pompás környezetből és egy kis szabadságra vágynak, a Szimpla Kert bohém romkocsmáit kell kipróbálniuk.

Az első kerületet javasolják, ha az ember a legelőkelőbbet szeretné. Itt megemlítik például az 1964-ben nyitott Alabárdos éttermet is.

A főzőcskézni szeretőknek pedig a kilencedik kerületet ajánlják, ahol minden amit csak az utazó kívánhat beszerezhető. A cikk szerzője szerint erre a legjobb hely a Központi Vásárcsarnok.

Mindenképpen említést érdemel a másik 5 város is hiszen ők lettek kontinenseik legjobbjai.

Ázsiából Jereván, Észak-Amerikából Detroit, Dél-Amerikából Santiago de Chile, Afrikából Dakar városa, Ausztrália és Óceánia térségéből pedig Wellington város került fel a gasztrolistára.

Nemrég Budapest a The New York Times 52 hely ahová el kell látogatnod 2017-ben patinás listájára is felkerült, ebből is látszik, hogy egyre inkább turisztikai célpontá válik a város.