Mama Hotel - a 18-36 évesek 44%-a még a szülőkkel él

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Minden harmadiknak van saját lakása, de 82%-uk gyermektelen

A Cofidis országos, reprezentatív kutatása szerint a 18-36 éves korosztály, az Y generáció több mint harmadának van saját lakása, amelyhez 63 százalék szülői segítséggel jutott. Ez a generáció többet költ az átlagnál és noha 44 százalék még a szüleivel él, kétharmaduk állítja azt, hogy saját jövedelemből, a szülők anyagi segítsége nélkül tartja fenn magát.

Az Y generációs háztartások jóval kevésbé húzzák meg a nadrágszíjat, mint az idősebbek, mintegy 30 ezer forinttal költenek többet havonta az átlagnál, ugyanakkor nagyobb arányban (41 százalék) rendelkeznek megtakarítással. Kiadásaik nagy része lakásfenntartásra (41 300 forint), bevásárlásra (31 400 forint) megy el, és a legkevesebb pénzt ugyan ruházkodásra (12 800 forint) és szórakozásra (10 200 forint) fordítják, de az utóbbi két esetben is az átlagosnál jóval magasabb összeget. A lakossági átlaghoz hasonlóan 10 százalék állítja magáról, hogy vett fel hitelt az elmúlt negyedévben, átlagosan 30 ezer forintot költenek hiteltörlesztésre háztartásonként.

Vásárlás

Anyagi biztonságban akkor éreznék magukat, ha valamivel több, mint egymillió forint lenne számlájukon, 40 éves korukra a nyugalmas mindennapokat kétmillió, 50-es éveikre pedig hárommillió forint jelentené a válaszok alapján.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a generáció több mint harmada (37 százalék) egyedül él. A rendszerváltáshoz képest a házasság 8 évvel tolódott későbbre és a mostani fiatalok 10 százaléka él csak házastársi kapcsolatban.

A 35 év alatti nagykorúak döntő többségének, 82 százalékának még nincs gyereke, bár 77 százalékuk egyértelműen szeretne gyereket. A számokból az is kiderül, hogy míg a rendszerváltáskor a nők átlagos életkora első gyermekük születésekor 23 év volt, a mostani generációknál ez már több mint 28 év.