43 M2-ES, KÉT HELYISÉGES, SAJÁT FÜRDŐVEL ÉS KONYHÁVAL RENDELKEZŐ, CSENDES IRODA KIADÓ A 18. KERÜLETBEN
**KIVÉTELES LEHETŐSÉG A 18. KERÜLETBEN: AZ IRODA, AMIT MINDIG IS KERESETT!**
Kiadóvá vált a 18. kerületi Címer utcában, családi ház magasföldszintjén egy 43 m2-es iroda, mely – az alaprajz szerinti elrendezésben – áll két helyiségből, valamint egy konyhából, egy fürdőszobából és egy közlekedőből.
A 2005-ös, tégla építésű ház és a környék csendes, ugyanakkor RENDKÍVÜL JÓL MEGKÖZELÍTHETŐ.
A Nagykőrösi úttól mindössze 500 méterre, az M0-ás körgyűrűtől 10 percre, míg az M5-östől 5-6 perc autóútra helyezkedik el. Buszmegállók 300 méterre (266-os busz), illetve 550 méterre (54, 55, 84E, 89E) találhatóak, mely mindössze 4-7 perc sétát jelent.
A két, 9 és 18 m2-es irodahelyiség laminált parketta, míg a többi helyiség járólapos burkolatot kapott. Az ajtók és ablakok elegánsak, fából szereltek, kiválóan szigetelnek.
Az iroda BERENDEZÉS NÉLKÜL kiadó, így lehetősége van arra, hogy saját ízlésének megfelelően alakítsa ki azt. A képeken látható bútorzat azonban használható.
A helyiségben már kiépített riasztórendszer található, mely bármikor beköthető.
A KONYHA BERENDEZETT ÉS GÉPESÍTETT, hűtőszekrénnyel, villanytűzhellyel és mikróval ellátott, így kényelmes és otthonos légkört teremt a hosszú munkanapokon is.
Az iroda teljes rezsije (fűtés, áramhasználat és vízfogyasztás) havonta 25.000 forint.
A szemétszállítás és az internethasználat egyeztetés kérdése.
Az önállóságot és rugalmasságot az egész napos bejárási lehetőség biztosítja, NINCS NYITVATARTÁSI IDŐ, a bérlő saját munkaritmusához alkalmazkodva használhatja az irodát.
Amennyiben tárolóra vagy raktárra van szüksége, igény esetén további 40 négyzetméter áll a rendelkezésre.
A bérleti díjat áfa nem terheli.
**Legyen ez az iroda a következő fejezet az életében, ahol ötletei, tervei megvalósulhatnak, ahol munkatársaival otthonra talál!**
Két havi kaució letétele, valamint az első havi bérleti díj megfizetése mellett az iroda azonnal használatba vehető. A bérleti díjat áfa nem terheli.
Szükséges még közjegyző előtt tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat bemutatása, melynek költsége a bérlőt terheli.
Bővebb tájékoztatásért és megtekintéshez időpont egyeztetés miatt kérem keressen elérhetőségeimen, a telefont bármikor felveszem, ha mégsem tudom, mindig visszahívom önt és minden levélre válaszolok:
+36 70 63 73 773;
[email protected]
Kiadó további irodahelyiségekért tekintse meg portfóliómat:
https://varos.hu/munkatarsak/parti-aniko#ingatlanok
(További kínálatunkat keresse a VING hivatalos weboldalán.)
https://budapest.ingatlan.hu/kiado/iroda/budapest-xviii-ker/175-ezer-ft;43-negyzetmeter;iroda-jellegu;nincs-megadva-berendezett/11424554