Fővárosi árváltozások: 2019

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A fővárosban visszaesés mutatkozott az ingatlanpiacon a 2018-as adatokhoz képest, ez azonban nem eredményezte az árak zuhanását, sőt!

Újlakás-piac

A 2018-as árakhoz képest tavaly 4 millió forinttal drágultak az új lakások árai, ez több mint 10%-os áremelkedést jelent. Ezzel a növekedéssel az átlagos újlakás-árak már a 38 millió forintot is meghaladják a fővárosban. A négyzetméterárak tekintetében ez átlag 687 ezer forint. 

A legtöbb új építésű lakást a XIII. kerületben vásárolták, itt a négyzetméterár valamivel az átlag alatt helyezkedik el (641 ezer). Ezt követte a IX. kerület - bár itt már feleannyi új ingatlant sem értékesítettek -, ez esetben az ár 715 ezer forintra tehető négyzetméterenként.

Budán a XI. kerületben a legnépszerűbbek az új lakások, azonban a négyzetméterárak itt az egyik legmagasabbak (818 ezer forint).

Használtlakás-piac

Míg az új lakások eladásában a főváros igencsak meghatározó, addig a használt lakások terén visszaesett a szerepe, hiszen az eladások mindössze 17%-a zajlik Budapesten. 

A drágulás a 2018-as évhez viszonyítva azonban 4,1 millió forinttal drágult, így 2019-ben a használt lakások árszínvonala már több, mint két és félszerese a vidékinek.

A legnagyobb drágulás a panellakások tekintetében figyelhető meg (22%), közel 100 ezer forinttal drágultak a négyzetméterárak egy év alatt. A társasházak esetében szintén százezer forintos növekedés figyelhető meg - ez 18%-os emelkedést jelent a 2018-as évhez képest. Egyedül a családi házak esetében nem történt ilyen drasztikus emelkedés, itt “mindössze” 11%-ról (46 ezer forint) beszélhetünk.

Forrás: KSH - Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2019. III. negyedév