Ki ad és ki vesz? A budapesti ingatlanpiac profilja

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A tavalyi évhez képest a fővárosban a legnagyobb változás az ingatlanvásárlók státuszát, valamint az eladások okát érintette - derül ki a Duna House adataiból.

Vásárlói profil

A fővárosban az ingatlanvásárlások több mint felét (55%-át) a 30 és 50 év közötti korosztály bonyolítja le, ez az arány évről évre szinte változatlan - a tavaly novemberi adatokhoz képest 3%-kal csökkent. Érdekes változás azonban, hogy míg tavaly a 20-30 évesek közül került ki a legkevesebb ingatlanvásárló, addig idén novemberben már a 60 év feletti nemzedék volt a legkevésbé aktív a vásárlások terén. 

A Duna House adatai alapján a legnagyobb méretű lakásokat a 30-40 év közöttiek vásárolják - általában gyermekvállalás miatt -, míg a legkisebb, szinte garzonlakások a huszonévesek körében népszerűek. A legtöbbet azonban a 40-50 év közötti korosztály fizet egy ingatlan megvásárlása során. 

Budapesten a tavaly novemberi adatokhoz képest jelentősen megnőtt a vásárlók körében a vállalkozók száma (27%-ról 45%-ra). Ők azonban a méret- és árkategória tekintetében is a középmezőnyt képviselik. A 100 m² és 80 millió forint feletti ingatlanokat a felső vezetők vásárolják, ők azonban a vásárlók mindössze 6%-át teszik ki. A legkisebb és legolcsóbb ingatlanok vásárlása a fővárosban a középvezetőkre jellemző. 

A novemberi adatok alapján a fővárosban még mindig népszerű az ingatlanbefektetés, hiszen a vásárlások közel fele (43%) ezzel a szándékkal jött létre. Emellett azonban jelentősen nőtt azok száma, akik már rendelkeznek ingatlannal, azt azonban túl kicsinek találják, így egy nagyobbra kívánják cserélni.

A legkisebb és egyben legolcsóbb lakásokat a 20-30 év közötti elsőlakás-vásárlók, valamint azok vásárolják, akik kisebb lakásba kívánnak költözni, általában a gyerekek kirepülése miatt. 

Eladói profil

A vásárlásokhoz hasonlóan az eladások terén is élen jár a 40-50 közötti korosztály, ők értékesítik a fővárosban eladott lakások egyharmadát. Az eladások legkisebb részét (4%-át) a 20 és 30 év közötti generáció adja, hiszen ők általában elsőlakás-vásárlók. 

Nem csak az ingatlanok megvásárlói, hanem eladói között is első helyen állnak a vállalkozók, így ők teszik ki a budapesti ingatlan adás-vétel jelentős részét - rájuk általában a befektetési vásárlás jellemző. Az eladói oldalon a középvezetők (4%) a legkevésbé jelentősek, valamint a tanulók, akik mérhető számmal meg sem jelennek. 

A vásárlók körében a második legnépszerűbb ok volt a nagyobb lakásba költözés, így ez az eladói profilban is megjelenik, az eladók 22%-a emiatt adja el a korábbi kisebb lakását. A leggyakoribb ok az örökölt ingatlan továbbértékesítése, ez teszi ki a piac közel egyharmadát.

A befektetés értékesítése mint eladási ok a tavaly novemberi adatokhoz képest 10%-kal nagyobb részét teszi ki a piacnak. Ennek ellenére még mindig nem olyan jelentős, mint a vevői oldalon. A befektetési vásárlás azonban nem csupán azt foglalja magába, hogy kedvezőbb piaci helyzet esetén továbbadnak az ingatlanon, ide tartozik az is, ha a lakást albérletként adja ki a tulajdonos. 

Forrás: Duna House Barométer