A fiatalok leginkább lakásra gyűjtenek, vagy csak úgy - már aki takarékoskodik egyáltalán

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Van, aki rendszeresen, van, aki alkalmanként, és van, aki sosem tesz félre pénzt.

A K&H negyedéves, 19-29 éves fiatalok elégedettségét mérő jóléti index felméréséből többek között az derült ki, hogy

  • a fiatalok több mint harmadának van megtakarítása,
  • legnagyobb részük lakásra gyűjt,
  • 83 százalékának van bankkártyája,
  • 74 százalékuknak saját folyószámlája is.

Ezzel szemben hitele, banki megtakarítása, életbiztosítása és befektetése keveseknek van, pedig a trend szerint takarékoskodnak.

A fiatalok egyharmada rendelkezik megtakarítással

A felmérésből kiderül: a fiatalok 37 százaléka rendelkezik megtakarítással, a megtakarítók 21 százaléka már a hónap elején félreteszi a kitűzött összeget, míg a hónap végén megmaradt pénzt a fiataloknak csak a 19 százaléka spórolja meg.

A megkérdezettek 29 százaléka alkalmanként, 31 százalékuk pedig soha nem tesz félre pénzt.

Hozzátették, utóbbiak aránya 2014-ben még 38 százalék volt.

A megtakarítások átlagos összege 767 ezer forint körül van, amely nagyjából megfelel a három negyedévvel ezelőttinek. Az aktív dolgozók megtakarítása átlagosan egymillió forint, a diákoké 307 ezer forint, a munkanélkülieké 669 ezer forint, míg a gyesen vagy gyeden levők 152 ezer forintot takarítanak meg - ismertették.

A felmérés szerint a fiatalok 39 százaléka a megtakarításból lakást szeretne vásárolni, majdnem ugyanennyien - 38 százalék - általános tartalékot képeznének, ötödük autóra és utazásra gyűjt, ennél kevesebben családi eseményre, oktatásra, nyugdíjra tesznek félre.

Főleg a 26 éven felüliek vesznek fel hitelt

A felmérés rámutat arra is, hogy lakáshitele jellemzően csak a 26 éven felülieknek van, a fiatalabbak nem vesznek fel kölcsönt és nem fektetnek be.

A jóléti index negyedévente vizsgálja a fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait, kitér többek között a lakhatásra, a munkára, az előrelépési lehetőségekre, az oktatásra és a családra.