Változtak az energiahatékonysági hitel szabályai

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Számos kedvezményben részesülnek azok, akik idén veszik fel a hitelt.

Kedvezőbb feltételekkel vált igényelhetővé január 8-tól a lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel az MFB Pontokon, többek között öt millió forintra emelkedett a biztosítéknyújtás értékhatára, és már szállítói előleg fizetése mellett is igényelhető a hitel - nyilatkozta a Magyar Fejlesztési Bank.

A fejlesztési bank közleményében ismerteti: az ügyféligényeket és a piaci környezetet figyelembe vevő változtatásokat vezet be az MFB és a Nemzetgazdasági Minisztérium az európai uniós forrású, lakossági energiahatékonysági hitelprogramnál.

A január 8-tól hatályos módosítások eredményeként a természetes személyek esetében 2 millió forintról 5 millió forintra emelkedett a biztosítéknyújtás értékhatára. Ez azt jelenti, hogy az eddiginél jóval nagyobb összegű kölcsön érhető el fedezet nyújtása nélkül.

A természetes személyek esetében 5 millió forintra növekedett a biztosítéknyújtás értékhatára

Az 5 millió forintot el nem érő hitelügyletek esetében a szerződéseket elegendő egyoldalú, tartozáselismerő okiratba foglalni, ami jelentős költségmegtakarítást jelent az ügyfeleknek. 

Fontos változás az is, hogy a jóváhagyott kölcsönösszeg maximum 50 százalékáig bevezették a szállítói előleg igénybevételének lehetőségét, teljesítési igazolás csatolása nélkül. Emellett az eddigi 300 ezer forint helyett a kölcsönösszeg maximum 50 százalékáig, de legfeljebb 1,5 millió forintig nyújtható be és fogadható el készpénzfizetési számla. 

Jelzálogjoggal bíró ingatlanoknak is kapnak támogatást

Szintén kedvező változás, hogy az MFB már olyan ingatlanokat is elfogad a kölcsön biztosítékaként az 5 millió forintot elérő vagy azt meghaladó összegű kölcsönügyletek esetében, melyeknél a megelőző jelzálogjogi ranghelyeken családi otthonteremtési kedvezményből (csok), adóvisszatérítési támogatásból, illetve ezen támogatásokhoz kapcsolódó pénzintézeti kölcsönből és/vagy munkáltatói kölcsönből adódó jelzálogjog szerepel.

Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a közleményben az alábbit hangsúlyozta:

szeretnék, hogy minél többen igényelhessék az uniós forrásokat, hiszen a magyar lakásállomány energetikai korszerűsítése nemzetgazdasági jelentőségű kérdés. 

Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a magánszemély hiteligénylők kevesebb időráfordítással és egyszerűbben tölthetik ki a hitelkérelmi nyomtatványt, a dokumentum terjedelme ugyanis az eddigi 49 oldalról 13 oldalra csökkent. 

A lakossági energiahatékonysági hitelhez a jövőben sem kapcsolódnak egyéb költségek, mint például kezelési költség vagy az előtörlesztés díja.

Forrás: MTI